A klinikai vizsgálatok során során a gyógykezelések biztonságos és hatásos voltát vizsgálják. Ezek a vizsgálatok elengedhetetlenek a forradalmian új készítmények és kezelési módszerek széles körű alkalmazását megelőző engedélyezési folyamathoz. Akár évekkel megelőzhetik az esetleges későbbi kereskedelmi forgalomba hozatalt.
Magyarországon nagyon szigorú előírások érvényesek a résztvevőkkel (vagy másnéven: vizsgálati alanyokkal) végzett klinikai vizsgálatokra. Minden klinikai vizsgálatot szakképzett, ebből a szempontból is gyakorlott orvosok, gyógyszerészek, tudományos kutatók és nővérek felügyelnek és végeznek. A klinikai vizsgálati helyiségek modern orvosi eszközökkel vannak felszerelve. Minden résztvevő önként vesz részt, és bármikor jogosult kilépni a klinikai vizsgálatból. A hagyományos szakorvosi ellenőrzéshez képest a betegek előre meghatározott, jóval szorosabb és szigorúbb kontroll alatt vannak, adataikat folyamatosan elemzi a helyi vizsgálói csapat,
valamit külföldi laboratóriumok és szakértői csoportok.
a folyamatban lévő vizsgálatokról, lehetőségről az előjegyzési számon vagy emailen is érdeklődhet.
– Általános Orvosi Diploma a Szegedi Tudományegyetemen 2003-ban summa cum laude minősítéssel.
– Középfokú angol és német nyelvismeret
– Mentőtiszt , mentőorvos– Országos Mentőszolgálat 2002-2006
– Orosházi Kórház Kardiológiai Osztály 2003 – 2015
– Kardiológus, belgyógyász szakorvos, főorvos, a Magyar és Európai Kardiológus Társaság tagja
– További képesítések: diabetológus, hipertonológus, lipidológus, obezitológus szakorvos, a Magyar Diabetológiai Társaság tagja
– Jelenlegi munkahely: Csongrád- Csanád Megyei Dr. Bugyi István Kórház Szentes , Belgyógyászat, osztályvezető főorvos